Kitálalok

Étel. Mit jelent nekem mindez? Mennyi mindent és még annál is többet!  A bűvös 4 betűs szó. Mennyi érzés, mennyi élmény, mennyi emlék...

Egy kis történelem

14 éves voltam, amikor gyökeresen megváltozott a viszonyom az étkezéssel. Sosem felejtem el, egy hosszú út során teljesen lefogytam, anyukám elvitt egy orvoshoz, aki rám nézett és csak ennyit mondott: „Akkor most hivatalosan is, hízókúrát rendelek el”. Ez pedig azóta is tart és jelentem, nagyon szép eredményeket értem el. 31 évig viszonylag szép keretek között fejlődött a kapcsolatunk, minden abszolút "normálisnak" mondható volt. Mindig rajongtam a finom ételekért, de valahogy "jól ment minden". Legbelül viszont - ahogy a bemutatkozásomban is írtam - mindig éreztem, hogy ha nem építenék egy nagy gátat a folyó medrében, akkor elemi erővel tudna kitörni mindaz, amit a finom és csodálatos ételek iránt érzek.

"VALÓJÁBAN PEDIG FOLYAMATOSAN CSAK ELLENÁLLTAM."

A hosszú ellenállásban azonban elfárad az ember, így 10 évvel ezelőtt egy trauma kapcsán a gát átszakadt és azóta romokban hever: a folyó vadul folyik, hol rombol, hol épít, hol elpusztít, hol megtart. Ez a hullámzás (ami fizikailag is megjelenik, de erre majd később kitérek) pedig pont az egyik legnagyobb dilemmát hozta el nekem: kell-e vajon ezt a gátat újra építenem és a folyó folyását miként lehet szabályoznom? Kell-e egyáltalán szabályozni? Valamit a helyzettel egész biztosan kezdeni kell, mivel az elmúlt 10 év jelentős túlsúlyt is magával hozott, így a téma nem tűr halasztást. Talán majd. Egyszer. Jövőre. Jövő héten, vagyis hétfőn, mégis csak az a hét kezdete. Vagy ha nem hétfőn, akkor az csak azért lehet, mert épp páratlan napra esik, ami ugyebár nem szerencsés. Vagy ha nem is páratlan, akkor tuti teliholdra, vagy nem épp elsejére. Szóval kifogás mindig volt.

Augusztus 23.

Adrival tavaly nyáron találkoztam először az általa szervezett szemináriumon, amikor épp a "betelt a pohár" állapotában voltam. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért pont most ütött be a dolog, hiszen olyan rég önismerettel foglalkozom, kognitív tudásom lassan a pszichológusokéval vetekszik, de 2 nagyon fontos dolgot eddig figyelmen kívül hagytam: a tényleg megfelelő időzítés és a folyamatos után követés bizony elengedhetetlen a valódi változáshoz. A szülinapom napján - ami pont a táborra esett - egy nagyon érdekes üzenet jött velem szembe, mely így szólt:

„AMIKOR ÚGY TŰNIK, HOGY NINCS SEMMI REMÉNY, MEGNÉZEM, HOGY A KŐFARAGÓ SZÁZSZOR RÁÜT A KŐRE, MIELŐTT AZON AKÁR EGYETLEN APRÓ REPEDÉSI IS KELETKEZNE. A SZÁZEGYEDIK ÜTÉSRE A KŐ AZONBAN KETTÉTÖRIK, S ÉN TUDOM, HOGY NEM AZ UTOLSÓ ÜTÉSTŐL REPEDT KETTÉ A KŐ, HANEM ATTÓL A SZÁZTÓL, AMI AZ UTOLSÓT MEGELŐZTE.”

Abban a pár napban azt hiszem én darabokra törtem, mint a fent említett kő és minden bizonnyal ez a néhány nap volt az utolsó ütés a páncélomon, ahol megéreztem, itt bizony nincs más út, csakis az ŐSZINTESÉG. Végre.

A tábor után Adri integrációs hónapjának egyik feladataként egy olyan vállalást kért, melyben 21 napon át kiemelt figyelmet kellett rakni egy olyan dologra, mely a leggyengébben működik az életünkben és ezzel kapcsolatban egy olyan szokás átalakítása várt ránk, mely eddig nagy erőfeszítést igényelt. Én teljes lazasággal bedobtam az étkezésem egészségesebbé tételét. Az első napokon azért nem mondom, hogy nem volt bennem egy kis izgalom, hiszen mégiscsak egy food stylist felé fotóztam a picit sem impozáns főzelékeimet, de sok támogatást kaptam, úgyhogy lazán folytattam. Ami azonban sokkal meglepőbb volt, az az érzelem mennyiség, ami az első héten elém tárult, ami eddig valahol lent lapult a mélyben én pedig nem győztem csodálkozni és jegyzetelni: szavakat, érzéseket, szavakat, érzéseket… és akkor rájöttem, hogy olyan sokszínű mindez, hogy felér Grey 50 aspektusával.

1 év

Arra jutottam hát, hogy nem csak néhány hétig, hanem legalább egy évig írok. Atyaég, ki hitte volna? Éveken át jártam mindenféle kezelésekre és pont az étel fogja a legnagyobb válaszokat adni magamról és az elakadásaimról? Tudom, tudom, több helyen lehet olvasni az étel és a lélek kapcsolatáról és néha én is annyira unom már a mindenféle lelki dolgokkal kapcsolatos írásokat, tanításokat és tanácsokat, de ez most más. Nem szeretnék tanítani, sem tanácsolni, sem megmondani, sem semmi egyebet, mint csak enni és mesélni. ŐSZINTÉN. Végre.

 

Étel. Mit is jelent nekem mindez? Nem tudom, hogy egy év múlva miként definiálom majd mindezt, de jelenleg MINDENT.